Bevezetés

Einczinger Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából 2004-ben készült el ez a honlap, bevezetőül szolgáljanak a festő saját sorai az 1930-as évek tájékáról:

"Az egészen ifjúkori kezdetleges tapogatodzó próbálkozásokat leszámítva húsz éves korom táján, a kilencvenes évek elején falusi környezetben kezdtem igazán szakszerűen festegetni. Ez irányú működésemben általában mindig magam erejére voltam utalva, tájékozatlanságom folytán kiszolgáltatva a nagy ritkán jelentkező művész benyomásoknak.

Rajz és festésben első tanult vezetőm Kováts Károly festő volt, ki kenyerét az időben fényképezéssel kereste s a kényszerű elfoglaltsága folytán mondhatni csak mellékesen festegetett. Néhány évet Münchenben az Akadémián Herterrich tanár osztályán tanult. Ő is azok közé a magyar festők közé tartozott, ki művészi egyéniségük kellő ereje híján belesodródott a München uralkodó vonzereje révén abba az akadémiai légkörbe, melyben nem csak a művészet eszközeit, de szellemét is egész életükre magukra öltve, annak rabságából kiszabadulni nem tudtak.

Kováts felügyelete mellett néhány alakot és fejet rajzoltam, technikája az aprólékosságig menő szénrajz volt, azonban sem otthon rajzolva, sem szabadban festve nem tudott lelkem felmelegedni a zsíros, levegőtlen, sok festékkel dolgozó egyetlen mesterem iránt. Valami másra vágytam.

Más érzést váltott ki bennem még a Régi Műcsarnok vagy a Nemzeti Szalon kiállításain látott egyik-másik, ez időben hírre kapott festő munkája. Rippl Rónai, Vaszary, Csók bontogatták már akkor sokat ígérő szárnyaikat, bár akkor még igen kevés népszerűséggel.

Aztán még ebben az évtizedben sikerült felcsigázott kíváncsiságomat kielégíteni és többheti tartózkodásra kijutottam végre Münchenbe. Még ma is tisztán emlékszem arra a révületre, kábító bűvöletre, miben ott részem volt. Múzeumok, képtárak, kiállítások bőségét habzsoltam, az akkor még Párizs mellett is virágzó központban. Mit tudtam én akkor művészeti irányokról, impresszionizmusról? Látva tanulni törekedtem a belefáradásig. Nagyon szerettem volna egy nyári tanfolyamra beiratkozni. Hallottam már hírét Hollóssy nyári dachaui iskolájának, de még nagyon benn benn voltam a müncheni világban. Depochitz tanár úr azonban hosszú szakállát simogatva, nem vett fel, nem ajánlotta, hogy pályát változtassak, mint később megtudtam, nem szerette a magyarokat.

Mindvégig nélkülöztem az emelő, serkentő, versenyre hívó társaságot, soha olyan szerencsés légkörbe nem kerülhettem, még a ritkán felvetődött művész ismeretségek mellett sem, kiknek felfogásával igazán rokonszenvezhettem volna. Ha többet is tudott, nem azt tudta, mit én magamban erősíteni vágytam. Felfogás és világnézetbeli titkos hadakozás miatt a benső kapcsolat nem fejlődhetett ki.

Legtöbb jól sikerült rajzom vagy festményem annak köszönheti frisseségét és közvetlenségét, mert egyszerre készült. Még nagyobb tájképeimmel sem kerestem fel újra a részleteket, mely megfogta érdeklődésem, alakos kép is csak úgy maradt friss, ha menetben készült. Erre a sietős munkára az késztetett, hogy vékonyan volt kimérve a művészkedésre fordítható időm. A kényszerből így lett a megszokás.

Színes rajz: Asszony a karosszékben. Műterem. 1931. Vékony festés. (Megjegyzés: E.F: Babitsnét rajzolta le, neki is adta a képet, de szerepelt egy kiállításon. A Babits hagyatékkal együtt az Irodalmi Muzeumba /?/ került. Szerepel a Babits fototéka könyvben, Babits mögött egy képen.)

Az eljárások különfélesége mindig érdekelt, átjátszottam a rézkarctól a vakolat felfestésig a litográfiát leszámítva az összes eljárási módokat. Szerettem összecserélni, és egymásra alkalmazni az anyagot és a módot. Igy jutottam el a vízfestményszerű áttetsző híg olajfestéshez és a lehető legkevesebb szín alkalmazásához. Égetett szienna és párizsi kék egyedüli, de kadmiumsárgával teljes színsorozatot hozhat létre.eincz_kep_200.jpg

Olaj: Ablaknál. Műcsarnok. Nemzeti kiállítás. 1935.

Átlagos magyar kisvárosban vajmi kevés emlékeztet a környezetben a művészetre. Legszívesebben Szenttamáshegy változatos képeivel és ősszel az aranyba borult szigeti sétány foglakoztatott. A tájban a természet csendjét, nyugalmát találtam meg. 1924-től szinesedtek meg képeim és váltott határozott irányt rajzmódszerem.

A fekete kréta és pasztell felelt meg leginkábba gyorsírásszerű eljárásomnak, ilyenek az első Budapesten kiállított képeim: Esztergomi séta /szintézis /, Akácfa utca /1919-1936 KÚT kiállítás; Nemzeti Szalon, rajzok/, Szigeti út ősszel /olajfestmény 1929 , mely meghozta a KÚT tagságát/

Impresszionizmus: benyomás gyors megragadása és jegyzetszerű frissesége, fény és levegő kutatás. Az élet képének, az első benyomás friss tükrözésének, a tűnő mozgás megragadása.

A mai olasz hatásra életre keltett neoklassszicizmust csak olyan tévelygésnek tartom, mint a kubizmus volt, élete sem lesz hosszabb tartalmú. Egy szűk körű társaság tartja a hivatalos művészet pártolást ma kézben, a lezárt országhatárok kényszerítő védelme alatt. Külföldre is csak azok jutnak, s hamis színben tüntetik fel a magyar művészet mai állását; Gerevich védencei.

Ernst Múzeumban tervezett kiállításom megbeszélésekor vetődött fel a kérdés, hogy hol tanultam? Kételkedve fogadták válaszomat: a napnál, mert semmiféle iskolába nem jártam. A franciás irányzat is csak úgy született munkáimban, hogy az olvasott különféle elméletet átvittem a gyakorlatba.

A természetben látottaktól, - mindíg megtartva alapjait - csak annyiban tértem el, amennyire az elgondolás erősebb kihangsúlyozása azt megkívánta.

1896-tól a századfordulón, külföldről kiállításra küldött magyar festők munkái éles ellentétben álltak a Műcsarnok ma csökönyösen tartott irányaival. Ez az ásító unalom ma sem szolgálhatja a művészet érdekét.

Film, színház ismertetése a ma divatja, mellette csak néha kap az ismeretekben mélyen lemaradt olvasó közönségközlést a - azt is legtöbbször a hivatalos utasításra - festőművészetről. Művészeti szerv kevés, egy lap van csak, az is Gerevich udvara szellemében. Szépművészet! Már a neve is oly édeskés, keveset ígérő.

Füzetke hátsó részén, Karácsony est:

"Felettem nagyapám biedermeyer korabeli olajfestmény arcképe, mellette száztíz év előtt született apámé és korán elhalt fiamé, magam virrasztok kicsiny unokám csendes álmára vigyázva. A szenteste varázsa öt generáció kapcsolatát fűzi melegebbé. /1942 körül/"

(Megjegyzés: A nagyapa, Einczinger György Antal olajfestményét a Bazilika nagy oltár képének festője, Grigoletti festette. Édesapja, Einczinger György képe egy 110 éves bekeretezett fénykép /ebből létezik olajfestmény is/. Fia, Gyurka képe olajfestmény, Gyurka utolsó Babitséknál tartózkodásakor /1925 húsvét/ fénykepezte le Babitsné, és erről festett Bayor-Bajer Ágost egy olajképet, azon a nyáron /1925. aug 28. halt meg/.)

Forrás: sárga KOH-I-NOOR-os füzetke

Kérjük tekintsék meg a többi aloldalt is, látogatásukat köszönjük!

Az Einczinger utódók
2004. nov.


Oldal tetejére Vissza a nyitólapra